A legutóbbi Kéktúra történetet ott fejeztük be, hogy kényszerpihenőre küldtem a túrabakancsokat és a térdeim megerősítésére fektettem a hangsúlyt. Ennek már közel egy éve. A jó hír: a téli-tavaszi 4-5 hónapos kezelés meghozta hatását és ebben az évben (le is kopogom gyorsan) térdfájás nélkül túrázhattam.
Lesznek régebbi kéktúra-sztorik is, most azonban a néhány nappal ezelőtti túrával folytatom, mivel legutóbb a nógrádi vár lábánál hagytuk abba a történetet, ahol ez a túra is végződött.
Azon felbuzdulva, hogy jól bírta a lábam a túrákat, egy hosszabb szakaszt néztem ki az egyik csodálatos „vénasszonyok nyarás” vasárnapra.
Korán keltünk, az első napsugarak a váci buszállomáson találtak ránk, ahol egy helyközi járattal átutaztunk Ősagárdra. Közlekedés szempontjából jobbnak találtam fordítva bejárni ezt a részszakaszt, eredetileg Nógrád – Ősagárd lett volna az irány. Nógrádról az eddigi legcukibb retró vonattal utaztunk vissza Vácig, az autót a váci vasútállomáson hagytuk (a vasút- és buszállomás mindössze néhány percre van egymástól).
A buszozás is különleges élmény volt, a dimbes-dombos vidéken áthaladó járatról az ébredező tájat pásztáztam, néhol reggeliző, mezőn kószáló őzike-csoport is felbukkant. Az ősagárdi kezdőponttól néhány kilométeren át a település egy részén, majd a mezőn, végül erdőn átvezető kellemes sétával kezdtük a túrát. Az erdei résznél őzlábgomba lelőhelyet találtunk, így kedvenc őszi csemegém is befészkelődött a túratáskába.
A Naszály-csúcsra való feljutás volt a nap legnagyobb kihívása, a kaptatón való kimászás okozott némi nehézséget, de megérte, hiszen miután felértünk, végre elfogyasztottuk a jól megérdemelt reggelinket, eme csudiszép panoráma társaságában:
A túra további részén fokozatos lejtéssel lecammogtunk a Naszály „hegy”-ről, majd áthaladtunk a Gyadai tanösvényen, ami a túra legkevésbé élvezhető része volt, mert a szép idő dacára sokan voltunk, úgy kellett kerülgetni a vasárnapi ebéd előtt sétafikáló, kutyát és kisgyereket sétáltató embertömeget, hogy haladni tudjunk a fennmaradó 15 km-en is.
Szendehely-Katalinpuszta bájos kis települése mentette meg a helyzetet és hozta vissza a lendületünket. Nagyon szimpatikus, rendezett és kellemes atmoszférával rendelkező település, ahonnan egy újabb erdei rész következett Verőcéig.
A túra második részében nem csak az elemekkel, hanem a rovarokkal is küzdöttünk. Egy váratlan pillanatban katica-hadsereg lepett el minket, és annyira jó felületnek találták a ruházatunkat, hogy több méteren át rajtunk „taxiztak”, míg le nem szedegettük őket. Szerencse, hogy csak utólag olvastam utána a katicainváziónak és a „rémkaticának” is becézett típusnak, mert ezeket az információkat nem ismerve, jobban viseltem a támadásukat (btw az egyik meg is harapott). Néhány muslicaszerű rovar pedig úgy döntött, hogy kilométereken keresztül az arcom előtt szeretnének repkedni és zümmögni. Ők sem voltak túlságosan szívesenlátott társaság…
Az utolsó 5-7 km nehéz volt. A térdem rendben volt, de a talpam már nagyon megálljt parancsolt. A legkedvesebb élményem mégis itt volt, hiszen találtam 2 nagy őzlábgombát, amelyek a nevükhöz hűen tényleg nagyon nagyok voltak: 27 cm átmerővel tündököltek az erdőben. Rövid vélekedés után, ez a két kifejlett példány úgy döntött, feladják a földhöz ragadt életüket és velem tartanak.
Ez a közös út szült is néhány vicces pillanatot. A nógrádi vasútállomáson egy indiai turistacsapat odasomfordált hozzám, hogy fényképezkedhetnének-e a gombáimmal. A járókelők, utastársak szinte kivétel nélkül megbámultak, minden második személy legalább egy kérdéssel (ehető az a gomba? milyen fajta? hol találtad?) vagy egy megjegyzéssel (Úristen! szép találat!) hozzám szólt. Tanulság: ha szociális kedved van, és nem tudod, hogyan létesíts új emberi kapcsolatokat, fogj két óriási gombát és sétálj vele végig az utcán!
…mindent összevetve jó kis nap volt, szép helyszínekkel és maradandó élményekkel.
Számokban: 29,93 km, 47.367 lépés, teljes túrázási idő: 09 óra 16 perc, menetidő: 07:39 perc.
