Szlovéniában, Muravidéken többször jártam korábban, munkaügyben. Egy szép novemberi szerdán úgy adódott, hogy Celje – Veszprém kézilabda meccsre ment a párom, akihez örömmel csatlakoztam egy kis világlátás reményében. Többszöri alkalommal átszelve az ország javarészét felfigyeltem arra, hogy mennyi dombra/hegyre épült templom található Szlovéniában. A Celje felé tartó úton is ezt fürkésztem. Érdekes, mennyire jellegzetes ez …
„Szürke november” aggatják rá szegény hónapra a kevéssé pozitív jelzőt s még a péntekek is „black friday”-ok. Épp egy ilyennek tűnő délután a mai is. Alig néhány perc van 17 óráig és már koromsötét honol kint. Eszembe jut, hogy mostanság az év második felében már nem nagyon szoktam utazni, valahogy mindig a végét járja a …
Remélem, senki nem gondolta azt, hogy úgy számolok be olaszországi élményekről, hogy kihagyom belőle a legfontosabbat: az utánozhatatlan, a felülmúlhatatlan, a kifogástalan, a megunhatatlan, a mindig magával ragadó, a csalódást sosem okozó ÉTELEKET. Egyszerűen bármit tesznek elém Olaszországban -még ha csak egy bruschettát vagy egy miniszelet focacciát is – ízlik. Az én gasztronómiai világomban az …
Néhány nappal ezelőtt (tizenhattal – de ki számolja) ebben az órában már fáradtak voltunk. Jólesően fáradtak. Sőt, az összes fáradtságtípus közül ez a ‘kedvenc’ fáradtságom, amikor a csodás látnivalók egyvelege és az ezekért tett több tízezer lépés okozza. Minden alkalommal, amikor visszatérek egy utazásról, a kezdetekben nagyon feltöltve érzem magam, a megszerzett élmények adta lendülettel …
Mintha a mesék földjén járnék. Betoppanunk a kis alagúton át az óváros rejtett világába. Ámulunk-bámulunk. Ahogy bódorgunk a lépcsősorok között, arra várok, hogy valamelyik sötét zugból előbukkanjon egy tündér vagy egy manó. Az egész éjszakán át tartó esőzés és a reggeli zivatar átszervezésre kényszeríti a programunkat. A tengerpartos tervet elnapoljuk, helyette városlátogatásra indulunk Materába, ami …
Minden kedves blogolvasó tudja már, hogy Olaszország a szívem csücske (ha ez új információ, akkor ejnye-bejnye, úgy tűnik nem olvasott el túl sok bejegyzést). Idén volt szerencsém kétszer is ellátogatni és egyre délebbre merészkedem. Míg a legelső látogatásom során az ország egyik legismertebb északi pontjára, Milánóba utaztam, január végén már a csizmaszár közepén, Rómában jártam, …
Egyik reggel ugyanazt a cipőt vettem fel, mint amiben az olaszok fővárosában sétálgattam. El is indult a nosztalgia-gép. A buszmegállóban állva, három másik utastárssal együtt, az jutott eszembe, hogy az olaszok biztosan nem azt csinálnák, mint mi.
Az utazásokkal mindig úgy voltam, hogy mihelyst visszacsöppenek a budapesti mókuskerekembe, szürreálissá válik az utazás. Távolinak tűnik és olykor az a kérdés is felmerül bennem, hogy megtörtént vagy csupán álmodtam…? Nincs ez most sem másként. Pedig egy héttel ezelőtt még egy olasz vendéglátóhelyen ücsörögtünk, a dolce vita életérzéssel.
Van még néhány elmeséletlen történet, ami az emléktárban sorakozik és arra vár, hogy felelevenítsem, írott betűkké formáljam és elétek tárjam, kedves olvasók. Ilyen például az első saját szervezésű külföldi kirándulásunk, ami elindította az utazós-lavinát, amit a Covid-19 világjárvány fékezett meg.
Hullámvasút utcák. Lépten-nyomon utcazenészek. Naphosszat nyitva tartó pékségek. (bezárnak egyáltalán?) Mosolygósan fogadó, segítőkész helyiek. Lélegzetelállító panoráma számtalan kilátóhelyről.