„Szürke november” aggatják rá szegény hónapra a kevéssé pozitív jelzőt s még a péntekek is „black friday”-ok. Épp egy ilyennek tűnő délután a mai is. Alig néhány perc van 17 óráig és már koromsötét honol kint. Eszembe jut, hogy mostanság az év második felében már nem nagyon szoktam utazni, valahogy mindig a végét járja a szabadnapjaim száma ilyenkor, pedig néhány évvel ezelőtt – 2018 novemberében milyen jó kis kirándulásban volt részem Londonban.
Nem meséltem még a londoni kiruccanásról, amelynek több oka van: az utazás apropóját egy azóta eltűnt barátság adta, az időhiány és a kreatív energiáim nemléte miatt pedig a közelmúltban történt utazásaimról sem volt alkalmam mesélni, nemhogy a régiekről.
De most mégis… ha már így eszembe jutott, ejtek néhány szót erről is.
Nem volt hosszú kiruccanás, alig 3 napot töltöttünk Londonban két útitárssal és az akkor már néhány éve ottélő közös barátunkkal. Rövid, de annál tartalmasabb és kalandosabb volt ez a pár nap.
Már a kezdet is kalandosra sikerült, hiszen az akkori barát (nevezzük Londonlakó-nak, hogy ne kelljen több letűnt, akkori stb. jelzőt tennem mindig az említése elé) a repülőtér felé tartó úton lerobbant az autójával és nem tudott elénk jönni. Késő esti órában érkeztünk – mikor máskor – és nem volt b. terv a szállásra jutásra. Erőteljes improvizációba kezdtünk, felkutatva a még rendelkezésünkre álló lehetőségeket, hogy ne kelljen a reptéren éjszakázni. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan jutottunk el pontosan a London külvárosában lévő helyre, de arra igen, hogy hajszálon múlott az odaérkezés és a több etapos út első állomása London volt, ami az izgulás, stressz és fáradtság ellenére megörvendeztetett a maga csodaszép éjszakai fényvilágával, majd az első emeletes piros busszal, a híres-neves London Eye és a Tower híd látványával.
A nagy izgalmak után jól esett néhány óra pihenés. Másnap reggel újraterveztünk, mivel az autó lerobbanása átírta a terveket.
Londonnal kezdtünk, és Londonlakó szokásának megfelelően egy Starbucksban indítottuk a napot. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok túlságosan jártas a mainstream dolgok világában, így a Starbucksban sem. Ezzel a járatlanságommal, sikerült egy karamellás jegeskávét rendelnem, ami a hűvös napomat még jegesebbé tette. Amellett, hogy a hideg kávét szürcsölgettem a reggeli dérben, a jegeskávés elviteles poharát sem tudtam hova tenni, mert a terrortámadások miatt az összes kültéri szemetest lezárták/eltávolították. Így sétáltam órákon keresztül a jeges poharammal egy szép november délelőtt London utcáin…
A hűvös indítást leszámítva, nagyon tetszett a város, a szürke felhők mögül a nap is előbukkant, miközben a Buckingham palota felé vettük az irányt. A parkokban sok mókus keresztezte utunk (a kedvenc fotóm a kiemelt képként beállított ember-fürkésző mókus). A nagyvárosiasság ellenére nagyon természetközelinek éreztem a várost. Egy spontán ötlet folytán a Tower híd felső járatába is eljutottunk, ahol az üvegfalakon keresztül nyújtott látványt extra élményt adott és még a Lánchíd is szerepelt a kiállítások között – mint a világ legismertebb hídjainak egyike.
Meglátogattuk a Természettudományi és a British múzeumot (teljesen elképesztő volt, hogy mindkettő ingyenes, hatalmas és lenyűgöző tartalmú), megkerestük Sherlock Holmes lakhelyét, cikáztunk a városban egy emeletes piros busszal, bejártuk a forgalmas Piccadilly Circust, szájtátva nézve az óriási reklámplaketteket, fotózkodtunk klasszikus piros telefonfülkével, ettünk igazi angol reggelit, és még a gyerekkori szomszéd barátnőmmel is találkoztunk egy vacsora erejéig.
Lévén november a karácsonyi hangulatból is kijutott, több helyen találtunk már karácsonyi vásárt, dekorációt, forralt boroztunk és mindannyiunknak új élményként körhintáztunk a havasesőben.
Zárszó
Függetlenül attól, hogy már nem tartjuk a kapcsolatot, tény, hogy a tartalmas napokat leginkább a Londonlakónak köszönhettük, aki meginvitált minket, összefogta a szervezést, szállást nyújtott és nagyon sok mindent megtett azért, hogy jól érezzük magunkat az ottlét során.
Maradtak ki látnivalók, élmények, emlékszem, sokáig a Globe színház megtekintésének hiánya nyomasztott, de mindez ösztönöz arra, hogy egy szép (talán nem szürke novemberi) napon visszatérjek.
