Ha valaki repülőgéppel közlekedik, normál esetben kimegy a reptérre, becheckol, átmegy a biztonsági kapun, végighalad a terminálon, megkeresi a számára megfelelő kaput, felül a repülőgépre, amivel megérkezik a célállomásra.
Természetesen ez az idilli történetfonal nem velem történt.
Nem repültem még túl sokszor, de mindig színesítette valami. Vagy kiválasztottak random ellenőrzésre, vagy becsipogtam és újra kellett detektorozzanak, vagy a helyes jegyellenőrző srác mosolygóssmileyt rajzolt a repülőjegyemre. Mondjuk ez utóbbi nagyon kedves gesztus volt. Nem úgy, mint a legutóbbi utazásom.
Néhány napja Németország felé vettem az irányt. A biztonsági kapuig minden (meglepően) gondmentesen történt. Én csipogás nélkül áthaladtam a kapun, sajnálatos módon a csomagom nem. A hátizsákom áthaladtával rögtön érdeklődni kezdtek, kié a csomag. Nem túl felhőtlen örömmel jeleztem, hogy az enyém. Közölték, hogy ki fogják pakolni. Fantasztikus!
– Ez rutin ellenőrzés vagy van valami gond? – kérdeztem.
– Majd meglátod! – felelte cinikus mosollyal az ellenőrző.
Nem, nem rutin ellenőrzés volt.
Miután az utolsó darabka cuccot is kiszedte a táskámból, az ellenőrző srác szembe lógatta velem a kulcscsomómat és közel sem kedvesen feltette a kérdést, hogy hogy képzeltem, hogy ezzel utazhatom a repülőgépen?
Ugyanis egy golyó volt rajta.
Egy fegyverből származó golyó.
Ezelőtt másfél évvel történt a dolog, amikor a magyar FBI-nál (ILEA) tett látogatásom alkalmával kipróbálhattam a riasztó pisztolyból lövést. Ezt a golyót (amit akkor kilőttem) emlékül kulcstartóvá fabrikálta a bácsi. Azóta együtt lógott a kulcsaimmal. (megjegyzés: ez idő alatt már kétszer repültem és egyszer sem jelentett problémát).
Meglepődtem. Természetesen tudtam a golyó létéről, az előbb mesélt történet fényében, de meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen felhajtás lehet miatta.
Az ellenőrző srác, miután kérdőre vont, biztos, ami biztos alapon, odahívta a rendőrséget is.
Rápillantottam az órámra. 11:07 volt, a repülőjáratom kapuját 11:20-kor zárják. Az addig kellemetlen helyzet feszültté vált. A csomagom szétszedve feküdt előttem, két rendőr kérdően nézett rám, hogy honnan szereztem a golyót.
Frusztráltságomban jeleztem, hogy kicsit sem érdekel, mi lesz a sorsa a golyónak, csak engedjenek már tovább, mert lekésem a gépem.
Jelezték, hogy normál esetben be kellene számoljak, hogy honnan van a lövedék, amit el fognak különíteni és meg kell vizsgálniuk, hogy van-e benne lőpor…
A rendőrségi jegyzőkönyves részt megúsztam, a hivatalosan nyilvántartott terroristák listájára sem kerültem fel, de a nővéremnek szánt három gyulai májast kidobatták és az emlékként dédelgetett pisztolygolyómat sem fogom viszontlátni.
A repülőjáratot, a félórás késéssel indulás miatt elértem, és hercehurca ide vagy oda….ezért megérte:
a legbabább unokaöcsiért! 🙂
Köszönöm az írást!
Olyan szépen leírtad!Nem is te lennél, egy ilyen sztori nélkül <3 Nagyon cuki az unokaöcséd!! 😀