(2017. 02. 09.)
Rendkívüli történésként beléptem a korán kelők népes táborába. Nem, nem önszorgalomból. Még csak nem is önszántamból. Hanem, mert eljött az ideje, hogy a munkásemberek bázisát is erősítsem, az pedig valahol (a szerencsés eseteket leszámítva) a kora reggeli napindulással is jár.
Nem szeretek korán kelni. Sőt egyenesen utálok. Soha nem is szerettem, akkor sem, amikor iskolaidőben ingázás miatt négy évig 6 órakor szólt az ébresztőm, Nem tartom valószínűnek, hogy valaha a szívembe férkőzne.
A zárójelben fémjelzett dátum reggelén épp olyan hangulatomban voltam, hogy megfigyeltem és kategorizáltam az embereket. A lakástól a munkáig 40 perc, ezalatt sok minden és mindenki szembejön. Szóval, következzék néhány furcsa reggeli embertípus, pár felmerülő kérdés, számomra felfoghatatlan vizuális ingeráradat, illetve a figyelmem megragadó történés.
- (lépcsőház) Mosolyogva jó reggelt köszönő. Számtalan paradoxon van az életben, de mind közül a legszembetűnőbb a jó reggelt kívánok köszönés. Ha már reggel, hogy is lehetne jó? Félig nyitott szemmel sétálva, a lépcsőházban valakivel összetalálkozva, eszembe sem jutna mosolyogni, miközben a protokoll félmondat elhagyja a számat. De furcsamód, van, akinek eszébe jut.
- (panel mögötti park) Kutyasétáltató / kutyaoktató: aki a hajnali órákban boldogsághormonoktól túltengve szórakoztatja kutyáit. Van ilyen a kerületben bőven. Próbáltam empatikus lenni, de amikor elképzeltem magam reggeli kutyasétáltatás közben egy durcis lány képe jelent meg előttem, aki alig várja, hogy a kutyája bevégezze a „tennivalót” és ne kínozza őt kora reggel.
- (metróhoz vezető út) Nyugisan lépkedők. A metróra menet általában igyekszem minél jobban szaporítani a lépéseimet, hogy összejöjjön a pontos időben érkezés. Ezzel szemben, van néhány olyan egyed, aki nyugodtan, cseverészve, séta tempóban halad a metró felé. Hát nem fura, ebben a rohanó világban? Egyáltalán hogyan lehet annyival korábban elindulni, hogy ne a másodperceket fürkészve és számlálva közlekedj az úticél felé? Meglehetősen furcsa.
- (metró) A keresztrejtvényező. kezd a napot agytornával! Felülök a metróra, elengedem a másodperc számlálást, innentől a vezetőtől függ az idő telése, a Deák tértől folytatom a magam ütemét. Álmos, még mindig csak részlegesen nyitott szemeim a velem szemben ülő pasira tévednek. Keresztrejtvényt fejt. WTF? Miközben ő a rejtélyes kockák világába van belemerülve, én azon gondolkodtam, hogy az én pillanatnyi agyi kapacitásom a keresztrejtvény hátoldalán lévő Sötét ötven árnyalata filmismertetőt sem fogadná be.
- (Deák Ferenc tér, metróállomás) Jegyellenőr nénik és bácsik. csak egy velős kérdés: miért??A reggeli összemosódott látványvilágtól a karszalagot is alig látom a karjára tűzve….
- (Deák – metróaluljáró) A mosolyogva ingyen újságot osztogató lány. Hogyan képes mosolyogva viselni azt, hogy az emberek majdhogynem kitépik a kezéből, a reggeli budapesti színfoltot hordozó Lokált?
- (buszmegálló mögötti park) A padon -2 fokban péksütit majszoló idős néni. Na, őt végképp nem értem!
Ezekhez képest én örülök, ha beérek a munkahelyemre, eljutok a konyháig, elkészítem a tejeskávém, elszürcsölgetem és kezdem azt érezni, hogy felébredek. A napi sikerélmény pedig, hogy ismét sikerült felkelni.
Budapest, 2017. február 25.
