A születésnapom (bár igyekeztem az utazás örömére koncentrálni a kisajátítás helyet) firenzésen telt.
Még egy kis Firenze…
Napunk további része főként mászkálással telt: végigjártuk a legismertebb utcákat és helyszíneket, miközben rábukkantunk mindenféle kiállításokra, érdekes szobrokra, felvonulásra, rejtett zugokra kis utcákban és igazi olasz fagyizóra is.
Az egyetlen hátránya ennek a napnak a rövidsége volt, ugyanis az autóbérlés intézésére igyekeztünk minél több időt hagyni. Ez utólag jó döntésnek bizonyult, mivel voltak fennakadások a bérlésnél, amelyek megoldásához kellett az idő. Ami pedig kimaradt Firenzéből, pl. a Pitti palota és a Boboli-kert, a jövőben reméljük bepótolható. 🙂
Este Emesééktől is el kellett köszönnünk, ők ezen a napon visszautaztak Bolognába, onnan pedig visszarepültek szépKolozsvárra.
Toszkán ékszerdobozok
A következő két napunk a Toszkán-körútról szólt, amikor egy előre megtervezett útvonalon néztünk meg több városkát.
Nem szeretném túlnyújtani ezt a bejegyzést és mivel hosszú lenne mindegyikről bővebben mesélni, ezért mindegyik városról megosztok egy képet és egy gondolatot.
SAN GIMIGNANO
MONTERIGGIONI
A várfallal körülvett település már önmagában nagy élmény. Néhány perc alatt körbejárható és belebotlik közben az emberlánya gyöngyszemekbe.
MONTALCINO
Szintén ékszerdoboz, ahol rengeteget sétáltunk, megszámlálhatatlan szépséget fedeztünk fel és öröm volt minden lépés, amit az utcáin tehettünk meg.
PIENZA
Mire nap végén Pienzába értünk picit fáradtak és nyűgösek lettünk, az ottlétünk jelentős részét az étkezés körüli gondolatok határozták meg, de miután sikerült egy istenifinom pizzával jóllakni, gyönyörűségeket találtunk itt is.
LUCCA
Luccában fél napot töltöttünk el, de ennek több mint fele negatív hangulatban telt. Az előző napi nyűgösségből maradt még keddre is, és ez rányomta a bélyegét az utazás ezen részére (beszámolhatnék csak a szép és a jó dolgokról is, de az nem lenne reális, így ellentmondana a céljaimnak, miszerint úgy szeretném elmesélni és visszaadni ezeket az élményeket, ahogy megéltem).
PISA
Már hetekkel az utazás előtt kieszeltem, hogy Pisában a kedvenc pillanatom az lesz, amikor lefotózom a sok turistát, ahogy „nagyon egyedi módon” készítik az insta-sztorijukat a ferde torony „megtartásáról”.
A gonoszkodásomnak meg is lett az eredménye és legalább annyira élveztem ezen események megörökítését, mint ők az egyedi fotó készítést.
… és a kalandos hazaindulás
Számomra még most is érthetetlen módon majdnem lekéstük a hazafelé tartó gépet.
Hozzájárult a késéshez, hogy a torony melletti kis utcában ebédeltünk, ahol csiga lassúsággal készítették el és hozták ki a spagettinket. Az első buszmegálló, ahová mentünk elvileg rossz választás volt, mert bár mindenhol jelezte, hogy ott bizony jár a reptér felé közlekedő busz, színét sem láttuk. Miután megkérdeztünk egy-két járókelőt (a végén már egy rendőrt), ők a park másik részére irányítottak minket. Szívesen megnézném kandikamerás felvételről, ahogyan az ötnapnyi cuccunkat tartalmazó hátizsákokkal eszeveszettül végigszaladunk a tömegen, akik épp életük képét készítik a Pisai ferde toronynál (mókás lehet a háttérben hátizsákkal rohanó figura). A következő buszmegálló is ERROR volt (ez amit végképp nem értek), mert bár két-három busz is megjelent, amelyek a reptérre mentek, megállás nélkül továbbhaladtak, annak ellenére, hogy (ezt már megtanultuk, hogy itt így szokás) két kézzel integettünk nekik, hogy helló, itt vagyunk.
Aztán a semmiből megjelent egy életmentő taxi, ami odarepített minket, kapuzárás előtt 4-5 perccel. Később kiderült, hogy a pánikkal teli rohanás értelmetlen volt, mert legalább 1 órás késéssel indult a gépünk.
Mi csak örvendeztünk, hogy elértük, kifújtuk magunkat és emlékekkel felvértezve érkeztünk meg a felhők fölé.
