Milyen egy tíz pontos hétvége? Pénteken Bagossy Brothers Company koncert, Budapest egyik legmenőbb nyári koncerthelyszínén: a Budapest Parkban, a Kiscsillag előzenekaraként. Ha sikerült kipihenni, akkor áthangolódás a Quimbyre, változatlan koncerthelyszínen. Egy csipetnyi fesztiválhangulat, hogy utána búcsút intsek a nyárnak.
Már több mint egy hónapja készültem arra, hogy egy hétvégére „beköltözzek” a Parkba. Meg is érte a vágyakozó várakozást.
A színpad mellett állva, miközben a Bagossy Brothers Company tagjai feljöttek a színpadra legelőször büszkeséget éreztem. Egy gyergyói (otthoni!) zenekar, két éves múlttal, a Budapest Park színpadán. Másodsorban örültem a viszontlátásnak, mivel már féléve annak, hogy utoljára voltam BBC koncerten. Szemet is szúrtak a változások: két új dallal bővült a repertoár, és új színként belevitték a koncertezésbe a zenekar tagjai közötti összekacsintást. Ez utóbbi díjaznivaló, mert 1. a „nagyok” is így csinálják, 2. ráerősít arra, hogy valóban élvezik, amit csinálnak, 3. olyan aranyosan mosolyognak egymásra.
Emlékszem, a legelső alkalomra, amikor 2013. júliusában Marosfőn hallottam őket, és függő lettem. Amolyan lenyűgözött személy, aki megragadja a soron következő lehetőségeket, ha Bagossy-koncertről van szó. A legjobb az egész történetben mégis az, hogy a Budapestre költözésemmel sem maradtak ki az életemből: már harmadik koncerten voltam itt, az elmúlt egy év során. Az első itteni koncerten még magányosnak éreztem magam, mert bár résztvevők voltak, de a dalszövegek éneklése a zenekarra és rám maradt. Most különleges élmény és érzés volt koncert végén az Add vissza című sikerdal visszhangjait hallani mindenhonnan, Budapest szívében.
Hmm.. Kicsit gáz, hogy a főkoncertezőről, a Kiscsillagról kevesebbet fogok írni, mint az előzenekarról. Tény, hogy Lovasi jelenség. A jelleme, zenélése, egyedi hangszíne, ahogy belakja a színpadot leírhatatlanul élvezhető. Nem ismerek minden Kiscsillag zeneszámot, de ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam a közönségeként.
Szombaton érdekesre sikerült a kezdet, szokatlan élménnyel. Köztudott, hogy a színpad előtti, korlát melletti helyek a legjobbak egy koncerten. Ahonnan teljes rálátásod van a zenekar minden mozdulatára, és azt teheted, amiért jöttél: élvezheted a látványt és a zenét. Kivéve akkor, ha a kordonnál állva egy teljesen váratlan pillanatban a nyakadba zúdul egy nagy adag, a tegnap éjszaka során összegyűlt jéghideg esővíz. Akkor nem az a legjobb hely, akkor vonulj inkább fedezékbe. Kár, hogy ezt a tanulságot utólag írom, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk meg.
Később persze mókás volt látni a biztonsági távunkból, ahogy a koncert hevében, a Senki sem menekül alatt, az összegyűlt égi áldás kissé lehűti a kedélyeket és az első sorban álló személyeket. A Quimbynek változatlanul megadtuk magunkat, még lámpát is gyújtottunk feltételes mód nélkül, Kiss Tibi pedig tovább helyezkedett a a szívemhez közel álló helyeknél.
Ehhez nincs is jobb zárás, mint:
Képek készítője és az élményekben osztozó személy: Szabó Kata. 🙂
Budapest, 2015. szeptember 9.
