Átlagos utazásnak indul, mostanában amúgyis annyit utazol, hogy semmi szokatlant nem érzékelsz. De aztán…. Beereszkedtek a Feleki tetőn és rálátsz az egész városra. Arra a városra, ami három évig otthonodként szolgált.
A nyár ezen szakasza ismerős: a három év során, ebben a periódusban mindig itt voltál, Erdély legnagyobb kulturális rendezvényén, a kommunikációs stáb tagjaként. A Kolozsvári Magyar Napok – (a továbbiakban: KMN, magyarnapok) ideje ez. Megérkezel, idegenként bolyongsz a tömegben. A magyarnapok feeling-je mégis rádvillan, amikor egyre több magyar szót hallasz. Igen, határozottan ez a legszebb része a kolozsvári évszámításnak.
A lelkesen rohangáló önkéntesek idén is feltűnő sárga egyenruhában mozgolódnak a városban. Mikor szembementek és rájuk mosolyodsz kissé furcsán néznek vissza. Pedig tavaly mindig üdvözöltétek egymást ilyenkor, bár akkor a „press”-es kártya a nyakadban lógott. Régi ismerősök, ezerszer bejárt helyszínek, de te csak átutazol, kívülálló vagy. Végigsétálsz a Főtér környékén és mindenhonnan a KMN jelenléte köszön vissza. Egyszerűen belakta a várost.
Továbbhaladsz, ácsorogsz egy ideig a Mátyás téren az épülgető színpadot bámulva, ahol beléd botlik néhány szervező. Megálltok, beszélgettek, minden épp olyan mint az előző években, csak te nem programra sietsz, amiről írnod kell, hanem sóvárogva keringsz, tudván hogy nemsokára hazaindulsz. Az elmúlt évek magyar napjain úgy érezted, mintha egy nagy család része lennél. Leülsz egy padra nosztalgiázni. Milyen zöldfülűként kezdted… Bár sokat kellett tanulnod, imádtad minden percét. Első évben egy villáminterjúban azt kérdeztétek a járókelőktől, mitől kincses Kolozsvár. Most szívesen megválaszolnád, hogy a KMN-től.
Ez a néhány óra megerősítette a hitedet: nem érdemes a nyarat a Kolozsvári Magyar Napok nélkül átélni..
(Nagyot sóhajt, elutazik).
Kisgalambfalva, 2015. augusztus 18.
Fotók forrása: Kolozsvári Magyar Napok Facebook oldala
