Az 1914–1918 közötti eseményeket ismerjük; tan- és szakkönyvek, történészek sora rögzítette. Mindössze néhány generáció választ el ezektől a történésektől, mégis olyannyira távolinak tűnnek. A személyes érintettség az egyén és a közösség számára egyedivé teszi a visszaemlékezést. Így történt ez Kisgalambfalván is, egy derűs őszi napon, október 21-én, vasárnap.
Kulturálódó
Hazautazós
Végre hazautaztam Kisgalambfalvára. Ez minden egyes alkalommal „végre”. Jó érzés hazajönni kicsit a nyugalmas, madárcsicsergős, kedvességet árasztó közegbe néhány budapesti hét után. Szeretem Pestet, de jóból is megárt a sok. A nem-jóból, aztán végképp, mint például a szmogból, a stresszes mindennapokból, a szüntelen pörgésből – és még sorolhatnám.
Mi fán terem a kriminológia?
Úgy alakult, hogy kriminológus lettem. Ha már a diplomámra gyöngybetűkkel rávésik, néhány szót ejtenék azért róla, hogy miféle foglalkozás is ez. Vagyis inkább tudományterület.
Menekülni a hagyomány elől
Memoár Évekkel ezelőtt több százan voltak a listámon. Igen, listát készítettem róluk. Reggel nagyon korán kezdődött és olyan késő estig tartott, hogy mikor már kapuzárás, alvás közeledett volna, még akkor is érkeztek néhányan. Napközben alig akadt annyi szabadidő, hogy a nagymamám szobájában, elbújva falatozgassunk egy keveset, hogy éhen ne haljunk.
A csupaszív zenész
Mi kell egy jó zenekarhoz? – egy hiteles frontember, közszimpátiának örvendő „figura”, megkapó repertoár a folyamatos újdonság élményével. Mi kell a jó közönséghez? – sok-sok olyan ember, aki szereti őket és egylélekként együtt tölt két órát. Mi kell egy jó koncerthez? – egy jó zenekar, jó közönség és az, hogy szívvel-lélekkel ott legyenek, kizárva a …
Kürtőskalács ínyencségek háromnapos ünnepe
Szombat délután van, a helyszín Budapest, az 1-es metrón utazom, mellettem 5-6 éves kisfiú ül, mellette a nagymamája. Egyszer csak nagyot sóhajt a kisfiú és kétkedően teszi fel kérdését: „Mama, miért van ma annyi turista? Tényleg ennyire érdekes hely Magyarország?”
Csíki Sör, az igazi fajtából
Az Igazi Csíki Sör egy évvel ezelőtt tűnt fel a színen, azóta a szakértőket is meglepő marketing-hurrikánnal sodorta be magát a köztudatba. Olyan erdélyi magyar személy mára kevés létezik, aki nem hallott volna róla. Közel 13 ezer kedvelője van a Facebookon. Egy év lefolyása alatt ez hatalmas teljesítmény!
Parkba költözős koncerthétvége
Milyen egy tíz pontos hétvége? Pénteken Bagossy Brothers Company koncert, Budapest egyik legmenőbb nyári koncerthelyszínén: a Budapest Parkban, a Kiscsillag előzenekaraként. Ha sikerült kipihenni, akkor áthangolódás a Quimbyre, változatlan koncerthelyszínen. Egy csipetnyi fesztiválhangulat, hogy utána búcsút intsek a nyárnak.
Bolyongó (ex)sajtós
Átlagos utazásnak indul, mostanában amúgyis annyit utazol, hogy semmi szokatlant nem érzékelsz. De aztán…. Beereszkedtek a Feleki tetőn és rálátsz az egész városra. Arra a városra, ami három évig otthonodként szolgált.
Tombolt a tömeg az Intim Torna Illegál koncerten (2013, KMN)
Csütörtök, 18:35 – a főtér nyugodt, mindössze néhány ember szállingózik, áttérve vagy megpihenve a Mátyás téren. 19:15 – ugráló tömeg a Hipnotizőr királyra, még a közeli épület emeletének ablakából is szökdécselő önkéntes tűnik fel. Újra megérkezett hozzánk az Intim Torna Illegál.