Végre hazautaztam Kisgalambfalvára. Ez minden egyes alkalommal „végre”.
Jó érzés hazajönni kicsit a nyugalmas, madárcsicsergős, kedvességet árasztó közegbe néhány budapesti hét után.
Szeretem Pestet, de jóból is megárt a sok. A nem-jóból, aztán végképp, mint például a szmogból, a stresszes mindennapokból, a szüntelen pörgésből – és még sorolhatnám.
Utazgatás közben olvasgattam valamennyicskét, épp Örkény egypercesekhez volt kedvem, és bár hozzászoktam, hogy ezek mindig frappánsak és zseniálisak, most találtam egy nagyon elgondolkodtatót:
HOGYLÉTEMRŐL– Jó napot.– Jó napot.– Hogy van?– Köszönöm, jól.– És az egészsége hogy szolgál?– Nincs okom panaszra.– De minek húzza azt a kötelet maga után?– Kötelet? – kérdeztem hátrapillantva. – Azok a beleim.
Azt hiszem nem is fűznék hozzá semmi. Maximum annyit, hogy biztosra veszem, hogy Örkény a budapesti mindennapokból inspirálódott.
Ha sokszor ismerős is az érzés; most jó helyen vagyok. 🙂
Kisgalambfalva, 2017. június 4.
