Mintha a mesék földjén járnék. Betoppanunk a kis alagúton át az óváros rejtett világába. Ámulunk-bámulunk. Ahogy bódorgunk a lépcsősorok között, arra várok, hogy valamelyik sötét zugból előbukkanjon egy tündér vagy egy manó.

Az egész éjszakán át tartó esőzés és a reggeli zivatar átszervezésre kényszeríti a programunkat. A tengerpartos tervet elnapoljuk, helyette városlátogatásra indulunk Materába, ami mintegy 1 órás vonatút Bari városából.

Az esőfüggönyt nézem a vonat ablakából és azon tűnődöm, kávézóban kell-e töltenünk a napot, miután az esőkabátok feladják a védelmi harcot, vagy lesz esélyünk megnézni az 1993 óta az UNESCO világörökség részét képező Sassi di Matera-t, vagyis Matera történelmi központját, a barlanglakásokból álló negyedet.

Leszállunk a belső térben lévő megállóban, magunkra öltjük az eső elleni védelmi öltözetet és az Exit feliratokat követve a természetes fény irányába tartunk. Kiérve a szabad levegőre váratlan fordulat gördül elénk: a felhők mögül kipillant a nap.

Elmosolyodunk, félretesszük az esőkabátokat, majd a Sassi di Matera táblákat pásztázva sétálunk a történelmi negyed irányába. Menet közben találunk egy piacot, elidőzünk, veszünk egy-egy focacciat, majd továbbhaladunk.

Olyan átlagosnak tűnik ez a város, elképzelhetetlennek tűnik a misztikus barlanglakásos negyed.

Egy kis lépcsőn lefelé navigálnak az iránymutató táblák, sikátoros hangulatot idéző alagúthoz érünk.

Aztán megpillantjuk… Elénk terül a meseszerű látvány.

Az első látkép az alagútból kiérve.
Városnegyed-kép az egyik kilátópontról.

Órákig bolyongunk, közben végig lóg az eső lába, de nem ér földet. A hatalmas szurdokvölgy hívogat, a kisebb túrára szóló invitációt elfogadjuk, a vizes kavicsokon bearaszolgatunk a völgybe, kipróbáljuk a fotófalként használt lengőhidat, majd visszatérünk a mesevilágba. Nem nézek a lábam elé, nehogy lemaradjak valamiről. Igyekszem mélyen magamba szívni ennek a különleges látványnak a hangulatát és minél több mozzanatot, kimerevített képet hazavinni.

A szurdok fentről.
Lentről. Az a pici legyező pálcikaember én lennék.

Betévedünk egy kis műhelybe, ahol alkotó-elárusító hiányában egy szundító cica fogad minket.

A nap végén nehéz szívvel hagyjuk el a városnegyedet. Az utánozhatatlan hangulat, a mindent átható nyugalom, a harmonikus, modern világ kézlenyomatát mellőző világ marasztal. Álmomban vissza-visszatérek.

Szerző:

szaboadeel

'92 nyarán láttam először napsugarakat egy székelyföldi kisvárosban, majd egy pár száz lélekszámú faluban cseperedtem fel, Kisgalambfalván. 2014 óta életvitelszerűen Budapesten töltöm a mindennapok jelentős részét.