Régen valahogyan más volt.
Idén csak plusz egy nap, amikor nem kell dolgozni menni, amikor az ébresztőóra beállítása nélkül feküdhetek le, amikor kitolódik plusz egy napot a főzés-mosás-takarítás kombinációja.
Egy nap, amire fel kell készülni, mert nem lesznek nyitva a boltok és mert ritkábban járnak a tömegközlekedési eszközök.
Egy nap, amikor a rakparton sétálva néhány galamb szegődik hozzám, és ők válnak a majálisozó társaságommá. Egész pontosan ők:
Jó kis társaság (volt).
Kellemes három percet töltöttünk egymással, ami után továbbálltak. Vagyis továbbszálltak. Gondolom fontosabb dolguk akadt. Jó, ezt csak a drámai hatás kedvéért ékeltem be. Ha nagyon megerőltettem volna magam, lett volna emberi formát öltő társaságom is. 🙂
De régen tényleg más volt. Hónapokkal előtte tervezgettük, bezsongva vártuk az idejét és folyamatosan kérdezgettük egymástól, hogy hol fogsz „májusegyezni”? Kisebb-nagyobb csapattal útra keltünk, valahova a „zöldbe”, sátorral, egy táska teletömve mindennel, ami kell és mindennel, ami nem kell, néha a kutyámat is magammal vittem. Sütöttünk, ettünk, kártyáztunk, napoztunk, eső elől menekültünk, mászkáltunk, felfedeztük a vidéket, a dombokat, az erdőt-mezőt. Este szalonnát sütöttünk, tábortüzet gyújtottunk, köré gyűltünk és beszélgettünk. Éjszaka vacogtunk, reggel álmosak voltunk, de ugyanolyan élettel teliek. Általában 2-4 napot tartott a májusegyezés, de az év nagyon meghatározó néhány napja volt.
Idén ugyanolyan nap volt, mint a többi. Az egyetlen különlegessége a rakparti sétám volt.
Budapest, 2017. május 1.
