Minden akkor kezdődött, amikor beszéltünk róla földrajz órán. Európa második leghosszabb folyója. Tíz országon halad át. Feketéből feketébe: a Fekete-erdőből eredve 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig, amibe aztán beleömlik.

Jelentem: végigjártam a Dunát! Na jó, ez csak félig, vagy talán 3%-ban igaz, hiszen a kétezer nyolcszázötven kilométert nem tettem meg rajta, de lépten-nyomon egymásba botlunk. Találkoztunk már Esztergomban, a Duna kanyarnál, Szentendrén, nap mint nap látjuk egymást Budapesten. Két évvel ezelőtti németországi látogatásom során rátaláltam Ulmban is. Hetekig mellette laktam, rajta hajókáztunk, belőle halásztunk, benne úszkáltunk a Duna Deltában. Komppal is végigszeltem már, kétszer.

 Késődélutáni látkép a Duna deltán, csónakázás közben.

 Duna-kanyar.

Közös kép Ulmban, annak örömére, hogy rátaláltam.

Most, újabb különleges, Dunával kapcsolatos élményben volt részem: megnéztem, hogy honnan ered eme méltán híres folyó. 🙂 Donaueschingennél jártunk.

Bár a táj havas-fagyos-téli volt, a Fekete-erdő menti vonatozás különlegesen szép látvány volt: hegyek-völgyek tömkelege, amiket végigszel a Duna. A didergős látogatás ellenére, a forrás megtekintése is egyedi élményt nyújtott. Meséljenek a képek.

 Ez a hely van megjelölve a Duna forrásaként.

 Ahol villog az a fény középen, onnan tekintik a kezdőpontját a Dunának.

 A forrás látképe.

Budapest, 2016. január 20.

Szerző:

szaboadeel

'92 nyarán láttam először napsugarakat egy székelyföldi kisvárosban, majd egy pár száz lélekszámú faluban cseperedtem fel, Kisgalambfalván. 2014 óta életvitelszerűen Budapesten töltöm a mindennapok jelentős részét.