A biztos jele annak, hogy elkezdődött a vizsgaidőszak: jegyzetekkel, füzetekkel mászkáló egyetemistákba ütközöm lépten-nyomon.
Reggel a tömegközlekedési eszközökön már nem az idősebb generáció dominál, hanem még a „hegy alatt abrakoló”, jegyzeteit szorongató diáksereg. Duplatáskás szemek, elegáns öltözék, aggódó tekintet. Egymásra nézzük és érződik a szolidaritás a levegőben, kimondatlanul is: igen, én is vizsgázni megyek.
A bioritmus felborul, megint hetekbe telik visszaállítani a rendszert. Amikor aktív pillanataid vannak, akkor kell tanulni.
Kicsit örülök annak, hogy csak egy éve kapcsolódtam be az itteni egyetemista rendszerbe. Nem lehet egyszerű éveken keresztül átértelmezni a decembert: ünnepvárás helyett vizsgadrukk, két ünnepi étkezés között pedig a jegyzetek bújása. Az újévet sem lehet felhőtlen boldogsággal kezdeni, hisz ott lebeg a fejed fölött, hogy hány vizsgád maradt januárra.
Az egyetemisták már nem a kocsmákat töltik meg, hanem a nyugalmasabb kávézókat. Ezt nyomatékosította az is, hogy a tegnap késődélután egy kávézóba igyekeztünk egy barátnőmmel, ami egy egyetemi-csomópont közelében van, és kivétel nélkül minden asztal foglal volt: tele rakosgatva jegyzetekkel, laptop az ölben, temérdek kávémennyiség az energia szinten tartásához és ment a tanulás ezerrel.
Szép is az egyetemista élet! Kivéve ilyenkor… 🙂
Budapest, 2015. december 16.
