… amikor valakivel (jellemzően fiúval) együtt megyünk a buszmegállóból a kollégium felé, aztán a kapuhoz/ajtóhoz közeledve hallom, ahogy meggyorsítja lépéseit, csak azért, hogy kinyissa nekem az ajtót és beengedjen. Teljes egészében nem halt ki még az udvariasság!
… amikor az első ajtós buszjáratoknál a buszsofőr ahelyett, hogy elfordítaná a fejét vagy unottan rápillantana az érvényességre, jókedvűen köszön és megköszöni, hogy felmutatom a bérletet.
…ha rámosolygok valakire, és Ő visszamosolyog.
…ha húsz nap után végre lesz egy fellélegzésnyi időm és megoszthatok egy blogbejegyzést! 🙂
…amikor egy ismeretlennel beszélgetni kezdünk, és miután már nem is lesz ismeretlen rájövök, hogy milyen jófej.
…amikor valakivel beszélgetek egy igazán jót, nemcsak a sablonos „szia! micsi? hogy vagy? milyen volt a napod?” – típusban.
Budapest, 2015. december 12.
