Ma vettem át a múlthavi diákmunkás keresetemet. Ránézve a kapott szerény összegre, az jutott eszembe, hogy mennyire nehéz volt megkeresni.
Történt ugyanis, hogy lelkes munkakeresőként egy ideig csődöt mondtam. És mivel az emberfiának közben fogyóban van a pénze, ezért alternatív lehetőségeken gondolkodik.
Beléptem mindenféle hostess, diákmunkákat ajánló csoportba és 2 év diákság után, nekifogtam diákmunkázni, akkor, amikor még 1 hónapig volt érvényes matrica a diákigazolványomon. Szóval utolsó percek utolsó percében regisztráltam egy iskolaszövetkezethez és vállaltam munkát.
Az első diákmunkám egy önkiszolgáló étteremben volt, a Budai Várban, ahol leszedő pályamunkás voltam. Ez igazából mindent jelentett, amit az asztalok között járkáló személyre rá lehet sózni. Tálcaleszedés, tálcás-kocsi betolása a konyhába, leszedése, elmosott tálcák eltörölgetése, edények, tányérok, evőeszközök feltöltése az önkiszolgáló pultnál stb.
Ahhoz képest, hogy milyen előítéletekkel indultam magammal szemben (tuti, hogy bénázni fogok, nem tudom megcsinálni, túl lassú leszek) elég jóra sikerült a nap. Nyolc és félórát dolgoztam, amiből a félóra volt az ebédszünet és az egyetlen periódus, amikor széket értem és nem fel-alá járkáltam. Persze, izomláz és „úristen, többet nem fogom tudni használni a lábam” – érzésem is volt.
Ami leginkább tanulságos volt ebben a napban, az a szemét főnök-szindróma. Az üzletvezető „úriember” ugyanis folyamatosan kereste a belekötni-valót és belém is kötött, amikor csak tehette. A maga 150 centije ellenére fölényeskedően és cinikusan szólt be, minden egyes alkalommal, amikor a közelembe került. A kedvencem: „van 3 másodperced, hogy eltüntesd a kezedről az órát. Valamibe beleakad, aztán leszakad a kezed. Mi nem vállalunk érted felelősséget!”
……
A munkaközeg sem volt az igazi. Sosem szoktam felvágni azzal, hogy én hű de milyen értelmiségi közegben mozgok, de a legtöbb alkalmazott itt szakközépiskolás volt. Kissé furcsán éreztem magam, amikor a tanulmányokról beszélgettünk és én mondtam, hogy most végeztem a mesterivel, amire érkezett a viszontkérdés:
„az valamilyen plusz tanulás érettségi után?”
……
Mindenből tanul az ember.
Ebből a munkából megtanultam, hogy milyen, amikor valaki egy munkahelyen, a felettesemként azt a hatalmát fitogtatja, amivel a véletlenül kialakult helyzet (hogy odatévedtem, pénzszűkében) rendelkezik.
Ezt újra és újra megtanulom az élettől, de most megint ráerősítettünk, hogy a fizikai munkával nagyon rá kell szenvedni a pénzkeresésre és ez nem az én terepem.
Végül megtanultam azt is, hogy étkezés után sose hagyjam az asztalon a tálcát.
Budapest, 2016. november 18.
