Volt olyan időszak, amikor hónapokig alig volt időm magamra / olvasni / sorozatokat nézni. Akkor megfogadtam, hogy ha szabad leszek, akkor bepótolom ezeket a hiányosságokat.
Be is szereztem számtalan klasszikus könyvet, amelyek mindidáig kimaradtak az életemből, sorozatokat halmoztam a Filmek mappába és fejben tervezgettem, hogy mikor mit csinálok, milyen sorrendben, ha majd lesz szabadidőm.
Na, és íme, itt van ez az időszak. Időm, mint a tenger. És én mit csinálok?
a). véghez viszem az oly régen áhított dolgokat,
b). gondozom a szociális életem,
c). nem győzöm habzsolni az én-időt és szippantom magamba a kultúrát,
d). munkakeresési stresszben vagyok és a belső feszültség miatt nehezen tudok másra koncentrálni.
Hát persze, hogy a d).!
…
Időmilliomosként kétségbeesetten keresem bimbózó karrierem első állomását.
És igen, hiába mondja mindenki, hogy legyek türelmes, előbb-utóbb rám kacsint a szerencse, amíg nem látom magam előtt a célirányt képtelen vagyok megnyugodni.
Az idő fogy, vele együtt a meglévő pénzügyi keretem és a lelkesedésem is.
Sok-sok pályázat, parányi visszajelzés után még mindig a Mekis álláshirdetések az egyetlenek, amelyek visszatérnek. Pedig nem lehetek olyan rossz munkaerő. A gyakorlatom hiányát lelkesedéssel és tanulásvággyal pótolnám. Nehezen kelő létemre, már alig várom, hogy beálljon a napi ritmusom, akkor is ha korán kell majd ébredni és minden pillanatom zsúfolt lesz. Be akarok állni abba a mókuskerékbe, amitől mindig is rettegtem és dolgozni végre… Külön teherként hordozom azt is, hogy annyian akarnak segíteni és nekik is csalódást okozok a sikertelenségemmel.
U.I. vannak optimistább napjaim is! 🙂
Budapest, 2016. szeptember 23.
