Budapesten élni erdélyiként gyakran szül érdekes párbeszédeket. Ezekből van finom-vegyes: kedves kis megjegyzésektől az otrombáig. Néhányat ezek közül osztok meg.

 
1. Leggyakoribb [megmosolyogtató]
 
– Óóó, tök jó, hogy erdélyi vagy! Erdély nagyon szép, (sőt egyenesen) gyönyörű!
(én): – Aha. Én is szeretem. Voltál már?
– Ja, nem. De mindig is szerettem volna elmenni!
 
 
2. Leggyakoribb [értetlenkedő]
 
-És te honnan tudsz magyarul?
(én): – A párszáz kilométeres környezetemben mindenki magyar.
-Aztaaaa! És akkor tanultál is magyarul?
 
 
3. Vizsgahelyzetekben [stresszfokozó]
 
Odaadom a román személyi igazolványomat (buletint), elkezdődik a vizsga. A jogrendszerről beszélek, amikor a tanár közbevág:
-Hát én nem tudom, hogy Romániában, hogy van…….. (én sem! – érkezett a válasz tőlem)
 
Nyelvvizsga. A vizsgáztató kezébe veszi az igazolványt, forgatja, nézegeti.
– Ez mi??? (néz rám kikerekedett szemekkel)
(én): – romániai személyi igazolvány.
-Ja. (elhúzza a száját).
 
 
4. Koncerten, pultnál [megnevettető]
 
Szintén személyivel kapcsolatos malőr. Nagyon gyakori jelenség, hogy nem találják rajta a születési dátumot, személyi adatokat, amikor szándékukban áll meggyőződni róla, hogy elmúltam már 18 (több mint öt éve btw). Segíteni akarok, amikor a pultos ellenkezve szólal fel:
– Nemnem. Ez kihívás, hadd szórakozzak el vele.
El is szórakozgatott úgy 15 percig, amikor „szabadagazda” alapon megmutattam neki.
 
 
Budapest, 2016. április 16.

Szerző:

szaboadeel

'92 nyarán láttam először napsugarakat egy székelyföldi kisvárosban, majd egy pár száz lélekszámú faluban cseperedtem fel, Kisgalambfalván. 2014 óta életvitelszerűen Budapesten töltöm a mindennapok jelentős részét.