Aki bele-bele olvas a blogbejegyzéseimbe, az tudja, hogy mi az a KCSSK. Életem elmúlt egy évét itt töltöttem. A kollégiumról szóló blogbejegyzések vegyes érzelmi töltetűek voltak.
KCSSK
Kolis sztorik 2.
Van a folyosón két szoba, ahol egész év során cserélődtek az emberek. Külföldiek, részképzéses vagy erasmusos diákok. Volt már két beazonosíthatatlan nyelven hangosan beszélő lány, tusfürdőt kölcsönző srác és még néhány másik, akik nem hagytak nyomot bennem. A kolis életemből, ha valami, akkor eme két szoba jelenlegi lakói kétségkívül emlékezetesek maradnak.
Milyen érzés KCSSK-snak lenni?
Az egyik legszokatlanabb dolog, amit idetelepülésem során nehezen tudtam elsajátítani azok a rövidítések. Emlékszem, az első hetekben még megbökdöstem a mellettem ülőt, hogy mégis ki az a t.o.-s néni; miaza kölvál – szabvál tárgy; msc; tv..
Kolis sztorik 1. (két hét egy budapesti bentlakásban)
Három évet laktam a Hasdeu bentlakásban (*bentlakás=kollégium) Kolozsváron. Budapesten majdnem két hete lakom az ELTE egyik kolijában. Már most elmondhatom, hogy ezalatt a rövid idő alatt olyan dolgokat éltem át, amiket eddig csak városi legendaként ismertem a kollégiumokról.